2022. jan 17.

Lehet 20%-ot keresni 48 óra alatt?

írta: divatmotoros
Lehet 20%-ot keresni 48 óra alatt?

Lehet 20%-ot keresni két nap alatt? Pénteken megmondom. A korábban már megénekelt drip fejlesztői csináltak egy újabb projektet, ami tavaly december végén indult. Az orwelli állatfarm témájára húzták rá és több új fejlesztéssel tovább javították a drip továbbra is elég erős ígéreteit, kiegészítve azt egy újabb réteggel.

manor.jpg

Amikor kibocsátanak egy új tokent, akkor többféle módszert alkalmaznak. Lehetnek privát, barátoknak, befektetőknek meghirdetett körök az induló tőke gyűjtésére, gyakran lehet whitelist-re feliratkozni, azaz jogot szerezni az induló áron való vásárlásra. Vannak új projekteket indító oldalak, launchpadok (pl. a pinksale vagy a dexpad), ahol nekünk szimpatikus projektekbe ugorhatunk be korai fázisban. Nagy kockázat, nagy nyereség, vagy teljes bukó és nullázás pár nap vagy hét alatt.

Az Animal Farm egy elnyújtott presale folyamattal működik, L1-nek és L2-nek nevezett fázisokkal. Az L1 fázis két hétig tart, kedden lesz vége. Ezután indul egy 48 órás átmeneti időszak, majd csütörtöktől élesedik az L2 fázis, ami már a végleges, hossszan működő verzió lesz. Az "Animal Farm" című regényben az állatok forradalmáról olvashatunk, főszereplők a disznók és a kutyák, erről kapták a pénzek is a nevüket. A REV, mint revolution az első fázis főszereplője. Az L1 alatt REV-ben kiadott jutalmakat lehet gyűjteni stake-elésért (BNB, BUSD, ETH, BTC és még néhány kriptó letétbe helyezéséért) és farmolással (REV/BUSD, REV/BNB, BUSD/DRIP, BNB/BUSD és még sok más pár letétbe helyezésével). Az első fázis egyetlen célja az, hogy minél több REV tokent gyűjthessen mindenki, aki részt szeretne venni az L2-ben. A két fázis közötti 48 órában már nem adnak ki új REV jutalmakat, és csütörtökön az addig gyűjtött REV-eket 20%-al többre értékelve válthatják át a végleges pL2 tokenekre. Ezekből a tokenekből aztán egy héttel később, január 27-én váltják át a végleges PIG és DOG tokenekre, ami után elindul a farming, a stakeing és a lending platform.

Az egész presale úgy lett kialakítva, hogy több irányból árfelhajtó hatás érje a REV-et és hosszú távon segítse a DRIP-et is. Van ugyanis a driphez hasonló funkciója az Animal Farmnak, ami a "DRIP Garden" nevet kapta. Ez ugyanúgy viselkedik, mint a drip feneketlen kútja, csak ide nem drip-et lehet bedobni, hanem DRIP/BUSD likviditást, és annak adja vissza kb. 3%-át naponta. Tehát magasabb a hozama, mint a dripnek, de nagyobb a kockázata is. Emellett kihasználják a drip-ben lévő tőkét, az Animal Farm L1 fázisa alatt begyűjtött likviditást és a befizetésekkor levont díjakat pedig átmozgatják az L2 fázisba, és ott fogják az első 50-60 nap alatt visszaadni jutalomként a PIG tokeneket tulajdonlók számára. Az Animal Farmban a DOG tokenek a jutalmak, és ezeket is lehet stake-elni és farmolni, így a kezdeti L1-L2 fázis után sem késő beszállni. A kedden induló 48 óra egy erős rallit hozhat a REV-nek, hiszen sokan csak most hallottak erről a projektről és csak veszik majd a REV-et, mintha nem lenne holnap. Akik pedig 2 hete gyűjtögették, nem akarják eladni, hiszen eleve kapnak 20% bónuszt a PIG/DOG-ra való átváltáskor, másrészt a kibocsátási két hétben begyűjtött 20+ millió BUSD-t az első két hónap alatt, elnyújtva fizetik ki jutalomként a farm indulása után. Amitől a PIG és DOG árak persze szépen haladhatnak majd felfelé. Meglátjuk, a nagylábujjam én is beledugtam a projektbe két hete, úgyhogy beszámolok majd róla, ha nyerek, ha bukok. Legalább nektek nem kell (bukni).

Az első két hét előtt is volt egy REV pre-sale, ahol 7.2 dollárért lehetett egy REV-et megvenni, de tárcánként maximum 1000 dollár volt a limit. Az első percekben felugrott a REV ára 240 dollárig, annyira vették. Erről sajnos lemaradtam, de aki benne volt, az most elégg mosolyog a 130-as áron. Nekik 18,5x-ös szorzójuk van eddig. Kíváncsi vagyok a folytatásra. Az egyszerűbb nyomon követés érdekében betettem egy kisebb kerek összeget, és pár naponta megírom, hogy mennyire hasít a projekt, hány százalékon állunk a mai naphoz képest. Induljon a rakéta, mai értékünk (nevezzük AF-indexnek az Animal Farm nyomán): AF=100.

Szólj hozzá

web3 drip defi Animal.farm themanor.farm af index